Új életmód – Hogyan kezdj el testtudatosan élni?

Ha olvasod a cikket, akkor valószínűleg érdekel az egészséged és tudatosan élsz! De valójában nem az a fontos, hogy miért is olvasod e sorokat, ha kattintottál, akkor érdekel a téma és vagy így élsz, vagy a változtatásra való minimális hajlam megvan benned! Itt pedig jó helyen jársz! Akár orvosod javaslatára, ismerősöd jó példájának hatására, esetleg saját elhatározásodból szeretnél egészséges és testtudatos életmódot, a lényeg, mi segítünk benne. Bármi is legyen motivációd hátterében, összeszedtük neked, mik lehetnek a kezdeti nehézségek az egészséges életmódra való átálláskor, és igyekszünk majd folyamatosan segíteni, támaszt és minél jobb tippeket adni, nemcsak kezdőknek, de azoknak is, akik már profik a témában. Mi is az a bio? Nyugat-Európában, vagy éppen Észak-Amerikában, de most már Magyarországon is kezd fontossá válni az emberek számára, hogy mit esznek meg, honnan érkezik az élelmiszer, hogy milyen gazdálkodásból származik az alapanyag. Aki hallotta már az “Az vagy, amit megeszel” című mondást és egyet is ért vele, biztosan fontosnak tartja, hogy amit elfogyaszt az bio, vagy legalább megbízható környezetből érkezzen. A bio azt jelenti ellenőrzött gazdaságból származik. Itt a termesztés során nem szabad műtrágyát, permetezőszereket használni, az alapanyagok feldolgozásánál pedig tilos a mesterséges adalékok alkalmazása. A biotermékek mindemellett csak és kizárólag bio, öko, és organikus gazdálkodásból származhatnak (ez főleg a húsoknál nagyon fontos), amit jól láthatóan a csomagoláson is fel kell tüntetni.

Mi is az a paleo és mire jó?

A paleo étrend középpontjában a természetes, ipari feldolgozástól mentes élelmiszerek állnak, melyeket a szervezet könnyen használ fel. Különféle egészségügyi problémáinkra az elsődleges gyógyír a bevitt élelmiszerek tudatos megválasztása, és egészséges ételek fogyasztása. Ezen alapelv mentén indult hódító útjára a paleo életmód is, mely igazán tudatos odafigyelést jelent a szervezetre és annak szükségleteire.

Ha paleóra cseréled a feldolgozott élelmiszereket, hasznos tápanyagokban bővelkedő ételeket eszel, az energiaszinted és a mérleg nyelve is helyreáll. Emellett azonban a paleo életmód olyan betegségek, tünetek kezelésében is segít, amiket még csak nem is gondolnál! Segít a gluténérzékenység, a laktózérzékenység és a cukorbetegség tüneteinek javításában, azok kezelésében.

Hogyan álljak neki a váltásnak?

Először is dobj ki mindent, ami nem illik bele a Te új életmódodba! Pakold ki a konyhádból azokat az ételeket, amelyekről eldöntötted, nem élsz velük tovább, menj el vásárolni és töltsd fel ezek helyét bio, egészséges, paleo, gluténmentes vagy laktóz mentes élelmiszerekkel és alapanyagokkal.

Nálunk a Fittbutiqban minden megtalálsz többféle variációban/kiszerelésben és márkában. Semmiképp se teli hassal menj vásárolni, úgy hajlamosak vagyunk minden olyat megvenni, amire valójában nincs is szükségünk.

Tervezz előre, ez mindig segít. Készítsd el egy hétre előre a menüdet, és a bevásárlólistádat is állítsd össze, így könnyebb tudatosan vásárolni.

Hogyan fogok tudni kitartani?

Tekints az átállásra, mint életmódra! Ne diétaként fogd fel, amiket nem tudtál végigcsinálni – ráadásul a vége mindegyiknek a jojó effektus lett. Ez annál egy sokkal komplexebb és hosszabb távú dolog, ez egy életforma.

A lényeg az elhatározás: döntsd el, hogy belevágsz, fogalmazd meg az érvet, ami miatt változtatni szeretnél és legyen mindig a szemed előtt a célod! Írd fel egy papírra, amit a hűtőre vagy a monitorodra teszel, fesd fel a falra vagy rúzzsal a tükörre, csináld úgy, ahogy neked működik, de a lényeg, hogy minden nap emlékeztessen a miértedre.

A szervezeted változása lesz a legnagyobb motivációd, jól fogod magad érezni a bőrödben, energikus leszel, nem leszel enervált egy-egy étkezés után! Ezt figyeld is tudatosan és értékelni fogod, ahogy a tested reagál.

Attól félek túl drasztikus lesz nekem ez a változás!

Haladj lépésről lépésre, nem kell egyszerre lemondanod mindenről! Száműzd az életedből egymás után az egyes ételcsoportokat. Első lépésben válaszd ki azt, amit a legkönnyebben hagysz el az étrendedből. Legyen az cukor, laktóz, glutén vagy telítetlen zsírok bármely fajtája. Amit a tested nem kíván többé.

Kezdd akár csak annyival, hogy a cukrot száműzöd (kávéból, teából, limonádéból, és persze elhagysz minden cukros üdítőt), sok helyen helyettesítheted xilittel, vagy esetleg kókuszvirág cukorral. Meg fogsz lepődni, egy idő után mennyire nem hiányzik majd a cukor például a napi kávéból! Élvezd a kávé valódi ízét.

Hidd el, pár nap alatt, ahogy tisztul a szervezeted, nem fog hiányozni sem a liszt, sem a cukor. A szervezeted meghálálja a minőségi táplálékot, amit rögtön érezni fogsz! Az energiában gazdag, élelmi rostok, mint zöldség, magok, zab, vagy maglisztből készült ételek könnyebben jutnak a bélrendszerbe és energiával töltenek fel.

Tehát, ha az elhatározás megvan és látod magad előtt az első lépéseket, akkor  következő lépés a felfedezés és az elmélyülés az új életformában.

Következő cikkünkben tisztázzuk majd az olyan tévhiteket, mint pl. az egészséges sokkal drágább. Illetve azon félelmeken is segítünk, mely szerint mindenről le kell mondj, amit eddig szerettél.